Bejegyzések

A lovasroham

A tábortűz fénye narancssárgán táncolt a tisztjelöltek arcán, de csak közvetlen közelről. A gödörbe ásott tüzet gondosan álcázták. Egy kifeszített sátorlap részben árnyékolta, hogy messziről ne látszódjon. Október volt, a bakonyi erdő lombkoronája különböző színekben pompázott. A bükkök sárgák voltak, mint az arany. A tölgyek barnák, mint a rozsdás vas, a juharok vörösek, mintha lángolnának. Az ősz hidege már belehasított az éjszakába, a lehelet fehér párja már meglátszott. A lángok melege kifejezetten jól esett a kis csoportnak, amely a nyugvókörlet közepén, az erdő mélyén telepedett le. Hatan ültek a tűz körül. Fiatalok, huszonegy-huszonkettő évesek, akik még nem tudták pontosan, mi vár rájuk, de már érezték: valami nagy, valami fontos kezdődött el. A rangidős, egy vékony, fekete hajú srác, éppen egy történetet mesélt, amelyet hallott valahonnan, valakitől, aki hallotta valahol, valakitől. – ... és akkor az egész század teljes felszereléssel beúszott a Dunába. Éjszaka. Télen. Csak ...
Megjegyzés küldése
További információk

Tűzkeresztség

A 9M22-es rakéta dübörgése úgy rázta meg a konténert, mintha egy óriás pöröly csapna az acélfalakba. Wartisane éppen befejezte az utolsó kortyot a vizespalackból. A következő pillanatban már pattant is fel az ágy széléről. Bal kezével sisakját nyomta a fejébe, jobbal pedig combtokjában ellenőrizte a P9RC-jét. Minden mozdulat automatikus volt, mintha valaki más irányítaná a testét. Nem gondolkodott. Nem volt rá szüksége. A riadókürt felharsanása rögtön követte a robbanást. Éles, kegyetlen és fülsértő, de Wartisane-t már mozgásban találta. Az ágy mellől az ajtó felé. Négy lépés. A konténer fémpadlója megremegett a lába alatt. Augusztus volt, negyven fok, a kabuli fennsík 1870 méteres magasságában, ahol a levegő tűzforró volt, mint egy kemencében. Az öt napos utazás fáradtsága még a csontjaiban ült, de a teste most mégsem törődött vele. A felderítő főtörzsőrmester, Torda, követte a tekintetével. Idősebb férfi volt, harmincöt körüli, kemény arcél, rövid haj és gondosan metszett bajus...
1 megjegyzés
További információk

Árvíz

A Bhv vagon tisztikocsijában már órákon át váltakozó szerencsével ment a fájer. Wartisane belenézett a kártyáiba és látta, hogy megint csak egy pár ötöse van, ahogy eddig is, minden leosztásban. Az ülések közé állított PG-7V gránátosláda kopott felületén terültek szét a kártyák. Valaki, talán Kovács főhadnagy, megint elkezdte azt a történetet a szentendrei éjszakai lövészetről, ahol majdnem szétlőtte a lőtér sávhatárait jelző táblák fényeit. A zöld műbőr ülések kopottnak tűntek a vonat pislákoló izzójának sárgás fényében. A szemben ülő Horváth hadnagy könnyedén tette le a lapjait a láda tetejére. "Straight" – mondta vigyorogva, miközben szeme csillogott a győzelemtől. "Megint?" – kérdezte Szabó törzsőrmester és összevonta a szemöldökét. "Ez már a hatodik straight ma este." "Szerzés kérdése" – felelte Horváth és összegyűjtötte a középen lévő aprót. Szergej, a dízelmozdony egyenletesen dübörgött a síneken, fémkerekeinek monoton zakatolása...
Megjegyzés küldése
További információk

Karácsonyi őrjárat

Az érkezés Az AN-26-os négyezer méteres magasságban egy nagyívű kört írt le Szarajevó fölött. Wartisane a kis ablakon keresztül végig nézte a lenyűgöző, mégis szomorú látványt. A várost körülölelő hegyek, az Igman, a Trebević és a Jahorina, hófehéren csillogtak a téli napfényben. Minden egyes gerinc, minden völgy fehér takaróval borított volt és a téli nap alacsony fényében ezüstösen ragyogtak a jeges csúcsok. A Trebević oldala meredeken zuhant le a városba, míg az Igman tömege nyugatról zárta el a horizontot. A völgykatlan mélyén maga a város terült el, mint egy fekete-fehér fénykép. Szürke épületek, sötét utcák, köztük fehér foltokban hó. A Miljacka folyó szalagként kanyargott át a városon, jéggel borított ágakkal. Innen, a magasból, szinte idillikus volt a látvány, de Wartisane tudta, hogy az idilli kép mögött milyen valóság rejtőzik. Látni lehetett a híd romjait, az épületek falain a sötét lövedék és gránátbecsapódások okozta lyukakat. A szarajevói repülőtér a völgy szélén ...
Megjegyzés küldése
További információk

A felelősség súlya

Gary remek tiszt volt és fényes karrier állt előtte. De Gary halott volt. A rendészek találtak rá hétfőn reggel vérbefagyva a szolgálati lakásának előszobájában. A halottkém szerint egyszerűen összeesett és elvérzett. Wartisane megdöbbenéssel vette a hírt. A telefonkagylót sem tudta letenni. Csak állt az íróasztala előtt és némán bámult ki az ablakon. Gary. A fiatal hadnagy, aki két évvel ezelőtt végzett a tiszti iskolában. Az ő mentoráltja. Gary, akiben mindig feszült valami kiszabadulni vágyó energia, mint egy összenyomott rúgóban. Most pedig egy hideg előszobában feküdt, egyedül. Wartisane lassan leült az íróasztala mellé. A kezei remegtek. Nem emlékezett rá, mikor sírt utoljára, de most érezte, hogy közel van hozzá. Miért? Miért éppen Gary? És miért érzi úgy, hogy valahogy ő is felelős ezért? A kezdet Két és fél évvel korábban A hallgatói zászlóalj terepfoglalkozása volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztak. Gary már akkor is különleges volt. Erős, fiatal, ambiciózus,...
Megjegyzés küldése
További információk

Két part között

A Balaton még aludt, amikor Warty megitta forró kakaóját a kikötői büfé konyhájában. Bözsi, a kézilány, engedte be oda és készített neki egy bögrével, hogy ne kezdje a napot üres hassal. A víz tükörsima volt, mintha egyetlen lélegzet is fölkavarta volna. Öt óra múlt néhány perccel, a levegőben még ott lógott az éjszaka nyirkossága, de a horizonton már halványan világított valami. Hamarosan jön a szél. A 25-ös túrajollé az ötös stéghez rögzítve  ringatózott . Warty letette a bögrét és munkához látott. Felmosta a fedélzetet, megigazította a kötélzetet, ellenőrizte a vitorlákat. Minden mozdulatában ott volt a szokás biztonsága. Ő volt Sekli mancsaftja. Már a második nyara, és úgy mozgott a hajón, mintha oda született volna. Miközben dolgozott, a fejében  egy gondolat  motoszkált, ami hetek óta kínozta: tengerész, vagy honvéd lesz? A víz lassan kezdett csillogni. Warty felnézett az égre. Ma jó időt ígér a reggel. Hét óra felé kukorékolás hallatszott a híd felől. Nem kak...
Megjegyzés küldése
További információk