Wartisane novellái

Az érkezés Az AN-26-os négyezer méteres magasságban egy nagyívű kört írt le Szarajevó fölött. Wartisane a kis ablakon keresztül végig nézte a lenyűgöző, mégis szomorú látványt. A várost körülölelő hegyek, az Igman, a Trebević és a Jahorina, hófehéren csillogtak a téli napfényben. Minden egyes gerinc, minden völgy fehér takaróval borított volt és a téli nap alacsony fényében ezüstösen ragyogtak a jeges csúcsok. A Trebević oldala meredeken zuhant le a városba, míg az Igman tömege nyugatról zárta el a horizontot. A völgykatlan mélyén maga a város terült el, mint egy fekete-fehér fénykép. Szürke épületek, sötét utcák, köztük fehér foltokban hó. A Miljacka folyó szalagként kanyargott át a városon, jéggel borított ágakkal. Innen, a magasból, szinte idillikus volt a látvány, de Wartisane tudta, hogy az idilli kép mögött milyen valóság rejtőzik. Látni lehetett a híd romjait, az épületek falain a sötét lövedék és gránátbecsapódások okozta lyukakat. A szarajevói repülőtér a völgy szélén ...

Gary remek tiszt volt és fényes karrier állt előtte. De Gary halott volt. A rendészek találtak rá hétfőn reggel vérbefagyva a szolgálati lakásának előszobájában. A halottkém szerint egyszerűen összeesett és elvérzett. Wartisane megdöbbenéssel vette a hírt. A telefonkagylót sem tudta letenni. Csak állt az íróasztala előtt és némán bámult ki az ablakon. Gary. A fiatal hadnagy, aki két évvel ezelőtt végzett a tiszti iskolában. Az ő mentoráltja. Gary, akiben mindig feszült valami kiszabadulni vágyó energia, mint egy összenyomott rúgóban. Most pedig egy hideg előszobában feküdt, egyedül. Wartisane lassan leült az íróasztala mellé. A kezei remegtek. Nem emlékezett rá, mikor sírt utoljára, de most érezte, hogy közel van hozzá. Miért? Miért éppen Gary? És miért érzi úgy, hogy valahogy ő is felelős ezért? A kezdet Két és fél évvel korábban A hallgatói zászlóalj terepfoglalkozása volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztak. Gary már akkor is különleges volt. Erős, fiatal, ambiciózus,...

A Balaton még aludt, amikor Warty megitta forró kakaóját a kikötői büfé konyhájában. Bözsi, a kézilány, engedte be oda és készített neki egy bögrével, hogy ne kezdje a napot üres hassal. A víz tükörsima volt, mintha egyetlen lélegzet is fölkavarta volna. Öt óra múlt néhány perccel, a levegőben még ott lógott az éjszaka nyirkossága, de a horizonton már halványan világított valami. Hamarosan jön a szél. A 25-ös túrajollé az ötös stéghez rögzítve  ringatózott . Warty letette a bögrét és munkához látott. Felmosta a fedélzetet, megigazította a kötélzetet, ellenőrizte a vitorlákat. Minden mozdulatában ott volt a szokás biztonsága. Ő volt Sekli mancsaftja. Már a második nyara, és úgy mozgott a hajón, mintha oda született volna. Miközben dolgozott, a fejében  egy gondolat  motoszkált, ami hetek óta kínozta: tengerész, vagy honvéd lesz? A víz lassan kezdett csillogni. Warty felnézett az égre. Ma jó időt ígér a reggel. Hét óra felé kukorékolás hallatszott a híd felől. Nem kak...

A présház verandája pontosan olyan volt, ahogy évekkel ezelőtt megálmodta. Wartisane lassan kortyolt a kristálypohárból. A helyi szőlőhegy rozéja halvány színben csillogott a délutáni fényben, tökéletes harmóniában a környező dombok őszi színeivel. Lába mellett Rubin nyugodtan pihent, arany-rozsdás bundája szinte összeolvadt a verandára szűrődő napfénnyel. Az öt éves magyar vizsla időnként felnézett okos, borostyánszínű szemeivel, de nem zavart. Ő is élvezte ezt a csendes összhangot. Wartisane jobb keze öntudatlanul simogatta a kutya nyakát. Ez a gesztus már olyan természetes volt, mint a légzés. Rubin neve a maroon angol szóról jutott az eszébe rögtön, amikor először meglátta a kölyköt a tenyésztőnél. Maroon, a brit ejtőernyősök barettjének a színe, akikkel Boszniában szolgált együtt. A családja most nem volt vele. Szöszi a városban maradt, hogy megnézzen a barátnőjével egy kortárs egyszemélyes darabot. Becenevét aranyszőke hajáról kapta, ami úgy csillogott a napfényben, mint valami...