Wartisane novellái

A tábortűz fénye narancssárgán táncolt a tisztjelöltek arcán, de csak közvetlen közelről. A gödörbe ásott tüzet gondosan álcázták. Egy kifeszített sátorlap részben árnyékolta, hogy messziről ne látszódjon. Október volt, a bakonyi erdő lombkoronája különböző színekben pompázott. A bükkök sárgák voltak, mint az arany. A tölgyek barnák, mint a rozsdás vas, a juharok vörösek, mintha lángolnának. Az ősz hidege már belehasított az éjszakába, a lehelet fehér párja már meglátszott. A lángok melege kifejezetten jól esett a kis csoportnak, amely a nyugvókörlet közepén, az erdő mélyén telepedett le. Hatan ültek a tűz körül. Fiatalok, huszonegy-huszonkettő évesek, akik még nem tudták pontosan, mi vár rájuk, de már érezték: valami nagy, valami fontos kezdődött el. A rangidős, egy vékony, fekete hajú srác, éppen egy történetet mesélt, amelyet hallott valahonnan, valakitől, aki hallotta valahol, valakitől. – ... és akkor az egész század teljes felszereléssel beúszott a Dunába. Éjszaka. Télen. Csak ...

A 9M22-es rakéta dübörgése úgy rázta meg a konténert, mintha egy óriás pöröly csapna az acélfalakba. Wartisane éppen befejezte az utolsó kortyot a vizespalackból. A következő pillanatban már pattant is fel az ágy széléről. Bal kezével sisakját nyomta a fejébe, jobbal pedig combtokjában ellenőrizte a P9RC-jét. Minden mozdulat automatikus volt, mintha valaki más irányítaná a testét. Nem gondolkodott. Nem volt rá szüksége. A riadókürt felharsanása rögtön követte a robbanást. Éles, kegyetlen és fülsértő, de Wartisane-t már mozgásban találta. Az ágy mellől az ajtó felé. Négy lépés. A konténer fémpadlója megremegett a lába alatt. Augusztus volt, negyven fok, a kabuli fennsík 1870 méteres magasságában, ahol a levegő tűzforró volt, mint egy kemencében. Az öt napos utazás fáradtsága még a csontjaiban ült, de a teste most mégsem törődött vele. A felderítő főtörzsőrmester, Torda, követte a tekintetével. Idősebb férfi volt, harmincöt körüli, kemény arcél, rövid haj és gondosan metszett bajus...

A Bhv vagon tisztikocsijában már órákon át váltakozó szerencsével ment a fájer. Wartisane belenézett a kártyáiba és látta, hogy megint csak egy pár ötöse van, ahogy eddig is, minden leosztásban. Az ülések közé állított PG-7V gránátosláda kopott felületén terültek szét a kártyák. Valaki, talán Kovács főhadnagy, megint elkezdte azt a történetet a szentendrei éjszakai lövészetről, ahol majdnem szétlőtte a lőtér sávhatárait jelző táblák fényeit. A zöld műbőr ülések kopottnak tűntek a vonat pislákoló izzójának sárgás fényében. A szemben ülő Horváth hadnagy könnyedén tette le a lapjait a láda tetejére. "Straight" – mondta vigyorogva, miközben szeme csillogott a győzelemtől. "Megint?" – kérdezte Szabó törzsőrmester és összevonta a szemöldökét. "Ez már a hatodik straight ma este." "Szerzés kérdése" – felelte Horváth és összegyűjtötte a középen lévő aprót. Szergej, a dízelmozdony egyenletesen dübörgött a síneken, fémkerekeinek monoton zakatolása...